Történetünk

Nem vagyunk múltba révedő keresztyének, de hálás szívvel emlékezünk mindig a régiekről.
A Siklósi Református Egyház története a reformáció korában kezdődött.
Siklós első református lelkipásztora Siklósi (vagy Szilvási) Mihály volt, aki egyes vélekedések szerint a város szülötteként költözött Újhelyre – a mai Sátoraljaújhelyre – amely Siklóshoz hasonlóan Perényi-birtok volt akkoriban. Ott 1522-ben már reformátori szellemben hirdette az igét, és ezután munkálkodott Siklóson.
Siklós 1543-tól török kézen volt. A város társadalmi összetételéről is tudósító török adóösszeírások nyomán tudjuk, hogy a 16. század második felében nem történt lényeges változás a keresztyény lakosság számában: ekkortájt mintegy félszáz család élt itt a mohamedánokon kívül. Az azonban tudható, hogy a protestantizmus a török uralom alatt gyarapodott a városban.

A helybéli reformátusokról a következő konkrétum 1672-ből származik, amikor Zabolai volt a város prédikátora. 1678-tól 1684-ig nincs ismeretünk a lelkipásztor személyéről, de a fönnmaradt adatok szerint a siklósi gyülekezet Nagytótfaluba járt istentiszteletre, mert Siklóson nem volt református templom. A következő tizenkilenc évben, a felerősödőben lévő ellenreformáció idején Ispánki János (István) prédikált a siklósi reformátusoknak. Ez idő tájt, 1687-ben zajlott le a török kiűzésében döntő szerepet játszó nagyharsányi csata, amelyben a Badeni Lajos vezette magyar és bajor seregek, ha úgy tetszik, visszavágtak Mohácsért. És ebben az időszakban, 1691-ben jelent meg I. Lipót királyi dekrétuma, amelyben erősen korlátozta a protestánsok nyilvános vallásgyakorlatát.

1703-tól Decsi Péter, 1719-től Héczei (vagy Herceg) Sámuel lett a lelkész, majd őt követve Szilágyi Mihály (1724-1727), Galambos István (1727-1728) lelkipásztorkodott a városban. Héczei Sámuelt Radanay Mátyás pécsi püspök katonái a katolikus ünnepek megtartására vonatkozó szabály megszegése miatt 1723-ban börtönbe vetették, ám a város polgárainak föllépésére kiengedték. Az ellenreformáció miatti vallási össze-tűzésekre általában is jellemző volt a környékben, hogy a falvak lakói megvédték lelkészeiket a zaklatástól, és a bezárt vagy lerombolt templomokat újfent megnyitották, újjáépítették. A vármegye ugyan 1725-ben a magánházaknál lehetővé tette a kálvinisták számára a vallásgyakorlást, a pécsi püspökség erőszakos fellépését azonban ez nem gátolta meg a továbbiakban sem.

Kossa Dániel gyűdi lelkipásztor 1817-es feljegyzései szerint a mai Máriagyűdön, a későbbi bazilika helyén korábban református fatemplom állt, amelyet 1680-ban, Naszvadi András prédikátorságának idején vettek el a kálvinistáktól.

1700 után épült fel a protestánsok siklósi temploma, vagy ahogy egy 1722-es káptalani je-lentés írja, a gyülekezetnek van egy „…újabb építésű, vesszőből és sárból tapasztott református temploma.” A megfogalmazásból akár arra is következtethetünk, hogy korábban állt már a városban református kőtemplom, amit a törökkor után lerombolhattak. A fából készült imaházat 1744-ben, Dámány András lelkész idejében bővíteni szerették volna, azonban a vármegye az engedély megadása helyett a földdel tetette egyenlővé az épületet.

Mária Terézia 1749-ben, számos kérvény benyújtása után engedélyezte a következő fatemplom felépítését. Az előző prédikátor halála után, 1758-tól 1796-ig Karancsi János lett a lelkész. 1763-ban megvásárolta az első, a következő évben munkába állított harangot, ami 1882-ben meghasadt, de újraöntve összesen 119 évig szolgálta a reformátusokat. 1766-ban már ismét a templom javításáért fogalmaztak kérvényeket a protestáns tanok követői, amelyek révén 1772-ben felújíthatták, majd 1774-75-ben bővíthették az imaházat. A prédikátor 1739-ben épített házát 1785-ben újították föl először.

Egy 1782-es összeírás szerint 2767-en éltek Siklós mezővárosban, akik közül 900 fő kálvinista volt.

Az 1770-es évek második felében, Máriagyűdön fatemplomot építettek a mai református templom helyén, amit 1770-75 között lezárattak. 1807-ben építették helyette a kőtemplomot az egyház költségén.

Új templom Siklóson

1791. augusztus 25-én tehették le végre a siklósi református kőtemplom alapkövét. Karancsi János idős kora miatt 1794-től Behidai Sámuel és Gángol István káplánok segítettek a lelkészi feladatok teljesítésében. A nyugalomba vonuló prédikátor lemondása után, 1796-ban Túros Péter vette át a lelkipásztori teendőket. A munka a hatóságok hátráltatása ellenére haladt, részben mert az akkori birtokos, a református gróf Batthyány Antal támogatta a törekvéseket. Az 1806-ban elkészült templomban a grófnak külön padja van.

A siklósi lelkészek ebben az időszakban viszonylag gyorsan követték egymást: az 1809-ben elhunyt Túros Péter helyére Hagymási Péter érkezett, akit egy év múlva Varga József váltott föl. 1811-ben érkezett Siklósra Kossa László prédikátor.

Gyűdön Kossa Dániel volt ekkor a lelkész. Így írt magáról: „Kóssa Dániel, tanúlt Kecskeméten s Debreczenben. Praedikátorrá lett Kémesen, ahol 7 esztendeig, annak utána Büdösfán 3 esztendeig szolgált, itt pedig tizedik esztendejét tölti. Ért diákul s németül keveset. Feleséges, öt gyermeke vagyon.” A gyűdi református „oskolába” 21 lány és 22 fiú járt 1817-ben. Rektoruk, vagyis igazgatójuk, s egyben tanáruk a Debrecenben tanult Bátori József volt. „…csak a legszükségesebb dolgok tanittatnak, u.m.: az olvasás, vallás, vallás históriája, éneklés, számvetés, irás és a könyörgések….” jegyezte fel Kossa Dániel.

A siklósi templom felszerelése lassanként fejlődött a 19. század elején. 1813-ban orgonát építettek, amit később, csak 1875-ben renováltak. 1826-ban három harangot öntöttek a gyülekezetnek. 1866-ban az addigi fazsindelyeket lecserélték cserépre. 1877-ben, közadakozásból belső ajtókat készítettek, és siklósi márványból faragott szószéket, úrasztalát állítottak. Az ősi, évszázados parókia helyett 1839-ben emelték a mai lelkészlak elődjét.

1886. április 30-án frissen meszelt templommal fogadta a canonica visitatiora – egyházi vizsgálatra – érkező Szász Károly dunamelléki püspököt a siklósi református gyülekezet. A korszak protestáns híveinek számáról a lakosságszám adatai tudósítanak: 1841 és 1910 között Siklós lakossága 3207-ről 5782-re növekedett, eközben a reformátusok száma 1058-ról 1154-re emelkedett. Ekkortájt, 1846-47-ben káplánok végzik a szolgálatot, majd 1848-tól Bogárdi Mészöly Sándor, 1876-tól Zeke Lajos a prédikátor.

Világháborúk, társadalmi változások között

1913 márciusában elhunyt Zeke Lajos, helyére Gilicze Antalt hívták meg. 1914 – elkezdődött az első világháború, ami miatt elment a két tanító. 1916-ban mégis fejlődést hozott: a Felső-baranyai Református Egyházmegye augusztus 29-i döntésével polgári leányiskolát alapított Siklóson. Az iskola októbertől működött. 1917-ben, az élni akarás jegyében, ágyúdörgés közben tartották meg a reformáció négyszázadik évfordulóját. Újabb püspöki vizitációk zajlottak: 1917 őszén Petri Elek, 1921 augusztusában dr. Ravasz László látogatott Siklósra.

Az 1923-ban elköltöző lelkész helyett eleinte Máté Ákos szolgált, majd 1924-ben Ruzsás Lajost választották meg lelkipásztornak, aki 1950-ig töltötte be hivatását. A húszas évek Siklósra polgárosodást, a református gyülekezet, a templom életében ismét föllendülést hoztak. 1923-ban pótolták a háború alatt elvitt két harangot, 1925-ben bevezették a villanyt. 1927-ben renoválták a templomot, 1928-ban nőegylet alakult.

1941-ben, a második világháború elején Siklós lakosságának 19%-a, 1151 fő volt református, míg Máriagyűd 841 főnyi lakosságából 32%, vagyis 273 polgár volt protestáns.

A lelkipásztori tisztet 1951-től Erdős István töltötte be 1988-ig. Szabó Mihályné egy évi helyettesítése után Boruss Mária szolgált a siklósi és a máriagyűdi gyülekezetekben. 1994-től 2002-ig Szappanos Zoltán volt a siklósi lelkipásztor, akinek utódja Tönkő Levente lett, ő 2010-ben Hajdúböszörménybe távozott, helyette Komlósi Péter érkezett a gyülekezetbe, aki 2021-től a Budapest-Pestszentlőrinc-Szemeretelepi Egyházközségben folytatja szolgálatát. 2021-től Molnár Imre az immár megváltozott nevű Siklósi Református Egyházközség (mely természetesen továbbra is magába foglalja a máriagyűdi egyházrészt) lelkipásztora.